Elsős osztálytanítónk a 2023-2024. tanévben

Örömmel mutatjuk be iskolánk jövő évi elsős osztálytanítóját.

Váradi-Kizáki Claudia vagyok, 38 éves, tanító, férjemmel és három lányunkkal Gödön élünk.

Tanítói végzettségemet 2009-ben szereztem meg az ELTE Tanítóképző Karán. Ezt követően egy helyi iskolában kezdtem tanítani, ahol megtapasztaltam, hogy valóban ez az én utam, hogy a gyerekek között otthon érzem magam.

A waldorf pedagógiával akkor ismerkedtem meg, amikor legnagyobb lányunk waldorf óvodás lett, s ez az egész családunkra áldásos hatással volt. A lányunk rendet talált magának a ritmusokban, az ismétlődő köszönésekben, dalokban, a kézműves tevékenységekben, a természet közelségében. Az évkör ünnepei bekeretezték a családi életünket is. Tudtuk, hogy a waldorf módszer szerint szeretnénk a gyermekeinket továbbra is tanítani és taníttatni, így kerültünk be a Fóti Waldorf Iskola közösségébe, ahol két nagyobb lányunk idén már az 5. és 2. osztályba jár, míg a legkisebb még nagycsoportos óvodás.

A solymári Waldorf Pedagógiai Intézetben harmadik éve végzem az osztálytanító képzést, amit idén nyáron fogok befejezni.

Úgy gondolom, waldorf tanítónak lenni egy különleges és rendkívül szép életforma. Megtalálni a biztonságot nyújtó, állandó pontokat az élet sodrában, megőrizni a gyermeki hitet amíg csak lehet, önmagunkból fakadó tudásszomjat táplálni, óvatosan terelgetni a jó irányba, finoman figyelve a gyermek valóját, nap mint nap együtt alkotni, rácsodálkozni a világra, s engedni, hogy abban a környezetben, amit mi teremtettünk a gyermek köré, ő szép csendben önmagára találjon, felnőjön.

Ennél szebb feladatot el sem tudok magamnak képzelni – nagyon hálás és boldog vagyok, hogy a 2023-ban induló első osztályt én kísérhetem majd végig az előttünk álló 8 éves úton!

Középiskolai spanyoltanárt keresünk

A Fóti Szabad Waldorf Gimnázium részállású középiskolai spanyoltanárt keres 2023. szeptember hónaptól heti 15 órában.

Az állás betöltéséhez felsőfokú végzettség szükséges,

Waldorf-végzettség vagy tapasztalat előnyt jelent.

Alapfizetés a közalkalmazotti bértábla szerint,  32% ágazati szakmai pótlék, valamint + 5 % bérkiegészítés, útiköltség térítés, cafetéria.

Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel az egyesulet@fotiwaldorf.hu e-mail címen lehet.

Középfokú felvételi eljárás a 2022-2023. tanévben

 

A FÓTI SZABAD WALDORF GIMNÁZIUM FELVÉTELT HIRDET A

2023-2024. TANÉV 9. OSZTÁLYÁBA

 
 A felvételi eljárás dokumentum az alábbi linken tölthető le:
 Felvételi eljárás
 
  A jelentkezési lap az alábbi linken tölthető le:
 Jelentkezési lap
 

Várjuk leendő iskolásainkat

Örömmel hirdetjük, hogy a Fóti Waldorf Iskola 1. osztályába, és korlátozott számban az általános iskola felsőbb évfolyamaira is lehetőségünk nyílt további gyermekek jelentkezését fogadni.

Jelentkezési lap az iskola weboldaláról letölthető.

A jelentkezési anyagot a titkárság email címén (titkarsag@fotiwaldorf.hu), vagy az alábbi postai címen tudjátok eljuttatni hozzánk:

Fóti Szabad Waldorf Óvoda, Általános Iskola, AMI és Gimnázium, 2151 Fót, Károlyi I. u. 44.

Szeretettel várjuk a gyermekeket!