A Waldorfról általában

 
  • A Waldorf-Iskolai mozgalom
  • A Waldorf pedagógia Magyarországon
  • A Waldorf pedagógia sajátosságai
  • A Waldorf-Iskola speciális tantárgyai
  • A Waldorf-Iskolai mozgalom

     

    Dr. Rudolf Steiner osztrák polihisztort 1919-ben felkérte Emil Molt, a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyár igazgatója, hogy a munkások gyerekei számára iskolát indítson. Az iskola 1919 szeptemberében nyílt meg. Az itt megvalósított nevelési koncepció bebizonyította eredményességét, Jelenleg már világszerte több mint hétszáz Waldorf módszerű iskola és kb 2000 nevelési, oktatási és gyógypedagógiai intézmény működik. Rudolf Steiner munkássága számos területen máig megmutatkozik: a biodinamikus mezőgazdaságban, gyógyászatban, művészetekben (festészet, építészet, euritmia), a szociális élet modern kezelésében, a gyógypedagógiában és a pedagógiában (óvodák, iskolák, tanárképzések). Steiner nevelésművészete szerint az oktatás a szabad szellemi élet követelményeinek megfelelően a politikai és gazdasági kényszertől mentes. Ezért szabad iskolákat kell létrehozni, amelyek arculatát az alapító és működtető közösség alakítja, formálja, s amely a gyerek ismeretéből indul ki.

     

    Az oldal tetejére

     

    A Waldorf-pedagógia Magyarországon

     

    Az első magyar Waldorf iskola 1926-ban létesült Budán, a Kissvábhegyen.. A nácik németországi hatalomra kerülésével az iskolát 1933-ban megszüntették. A II. Világháború után ilyen szabad iskolák Kelet-Európában nem nyílhattak. 1960 és 1975 között a Török Sándor által szerkesztett folyóiratok (Család és Iskola, Gyermekünk) gyakran népszerűsítették a Waldorf-pedagógia alapelveit, általában a források megnevezése nélkül. 1989 szeptemberében a Művelődési Minisztérium engedélyével Solymáron megkezdődött a tanítás a Waldorf iskola első osztályában. Ez volt az első állampolgári kezdeményezéssel létrehozott iskola Magyarországon. Azóta megindult a gimnáziumi képzés is, a legnagyobbak idén tizenharmadik osztályosok a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában. Az évek során újabb és újabb Waldorf iskolák és óvodák kezdték meg működésüket és ma már szinte az egész országot behálózzák.

     

    Az oldal tetejére

     

     

    A Waldorf pedagógia sajátosságai

     

    A Waldorf iskolák hagyományosan 12 évfolyamos egységes iskolák. 12 év alatt tud a Waldorf-pedagógia által a gyerek, illetve a képességei kiteljesedni. A tanítást a Waldorf tanterv határozza meg, de igazodik a NAT-hoz is. (Az állami érettségire való felkészüléshez szükség van egy tizenharmadik évre is.) Az első nyolc évben az iskola osztálytanítói rendszerrel működik, vagyis (lehetőség szerint) egy ember vezeti végig az osztályt az általános iskolán. Kezdetben, vagyis 1-2-3. osztályban mident az osztálytanító tanít, kivéve néhány speciális tantárgyat, mint például az idegen nyelvet (nyelveket) és a gimnasztikát, euritmiát. A felsőbb osztályokban már más tanárokkal is találkoznak a gyerekek az órákon, de még mindig naponta több órát együtt tölt az osztály és az osztálytanító. Ez az erős kapcsolat a tanítás-tanulási folyamat egyik meghatározója. A tanítás első egysége a főoktatás, ez kb. 120 percet jelent mindennap. A tanítás beszélgetéssel kezdődik, ezt követi a fohász, amit közösen mondanak a gyerekek. A fohász odaviszi az osztályba teljes figyelmüket. "Megérkeznek" a gyerekek, létrejön az a hangulat, ami elengedhetetlen a tanuláshoz. Ezt a figyelemmel teli áhítatot fokozza a gyertyagyújtás, közös éneklés vagy furulyázás. Ezt követi a ritmikus kör, vagy ritmikus rész. (Az első négy osztály körformáját később fölváltja a frontális forma.) Ekkor verseket, mondókákat mondanak a gyerekek, kijárják a ritmusát, megjelenítik a verseket, dalokat. A szövegek mindig az adott tananyaghoz és az évkörhöz kapcsolódnak. A ritmikus rész megmozgatja a gyerekek testét-lelkét-fejét, vagyis az egész egyéniségüket. Utána meghatározott rendben helyükre mennek a gyerekek és következik a szó hagyományos értelmében vett tanítás, tanári előadás, magyarázat, kísérletek bemutatása, gyakorlás, füzetmunka. A Waldorf iskola nem használ tankönyveket. A gyerekek tankönyvei a saját maguk által készített - írt és rajzolt - nagyalakú, simalapú füzetek. Az alsóbb osztályokban ceruza és toll helyett méhviasz krétákat használnak. A főoktatás témája, tantárgya három-négy hetenként változik; epochális formában. A tanórák tömbösítve vannak, a tantárgyak nem változnak óránként. Az epochák lehetőséget adnak egy-egy nagyobb egység áttekintésére. Nem esik darabokra a témakör, s mivel megvan napról napra a folyamatosság, nem kell mindig újra kezdeni. Ez tehát az idő szempontjából is nagyon gazdaságos forma. Az epocha másik jelentősége abban áll, hogy a főoktatás hosszabb időkerete lehetőséget ad a nyugodt, kapkodás nélküli munkára, s ami talán még fontosabb; lehetőség van a dolgokat, témákat egységben vizsgálni, nem kell széttörni tantárgyi darabokra. (Pl. Az ókori görög történelem tanulásakor a gyerekek irodalmi alkotásokkal is ismerkednek; a füzetekben leírt szövegeken a helyesírást is tanulják, gyakorolják. Le is rajzolják a görög épületeket, tárgyakat. Görög tájakat festenek. Zenében is kapcsolódnak a görögséghez.) Az epochánként változó témájú főoktatást egy hosszabb lélegzetű szünet után a szakórák követik. A szakórákon olyan tárgyakkal foglalkoznak a gyerekek, amelyet nem epochális formában tanítunk: ének-zene, festés, rajzolás (külön is van, és az epochán belül is), angol, német, kézimunka, kézművesség. Vannak olyan szakórák is, amelyek gyakorló jellegűek; pl. a matematika epochák között gyakorló matematika órák biztosítják az ismeretek, képességek folyamatos fejlesztését. A Waldorf iskolában nincs osztályzás, a gyerekek részletes szöveges értékelést kapnak év végén a bizonyítványukban. Az osztálytanítóval, majd később a szaktanárokkal kialakult szoros kapcsolat naponta ad a gyerekeknek visszajelzést, értékelést.

     

     

    Az oldal tetejére

     

     

    A Waldorf-Iskola speciális tantárgyai

     

    Euritmia Az euritmia egyfajta mozgásművészet, amit Rudolf Steiner fejlesztett ki. Az euritmia a gesztusokon keresztül próbálja meg kifejezni a beszéd hangjait, a zene dallamát, harmóniáját és ritmusát. Az iskolai oktatás keretében azért tanulják a gyerekek, mert javítja a koncentrációs és koordinációs képességeket, a saját test érzékelését, a térbeli tájékozódást, a testtartást, fejleszti a szociális tudatosságot és az önkontrollt.

     

    Mezőgazdaság, kertészet A természettel való harmonikus kapcsolat nagy hangsúlyt kap tanításunk folyamatában. A harmadik osztálytól kezdődően a gyerekek maguk is végeznek mezőgazdasági munkát, így a saját tevékenységükön keresztül ismerkednek meg a természet körforgásának mélyebb összefüggéseivel, közvetlen és bensőséges kapcsolatot alakíthatnak ki a földdel. Ez a munka hatodik osztálytól válik igazán rendszeressé és komollyá. Pl. a gyerekek a munkákról, a növények fejlődéséről rendszeresen naplót vezetnek. A kerti és szántóföldi művelésben egyaránt biokertészeti módszereket alkalmaznak.

     

    Kézimunka, kézművesség Az óvodai évektől kezdve fontos helyet foglal el a tevékenységek között. Természetes anyagokkal dolgoznak: méhviaszt, agyagot, gyapjút, gyapjúfonalat, filcet, papírt, terméseket, leveleket, stb használnak a gyerekek. Megtanulnak kötni, horgolni, hímezni, szőni, szabni-varrni, foglalkoznak gyöngyfűzéssel, gyöngyszövéssel, nemezelnek, stb. Ötödik osztálytól kezdve famunkákat végeznek. (A középiskolai évek alatt a kő- és fémmegmunkálással is megismerkednek majd.) Megtanulják a nagyobb és kisebb szerszámok használatát, pl. fűrész, véső, ráspoly, satupad, stb. A harmadik osztályban a házépítés epochában téglával, habarccsal és fával dolgoznak, ásót, lapátot, fűrészt, szöget, kalapácsot stb.használnak.

    (Az osztályok részletes tantervét az iskola Pedagógiai Programja tartalmazza, amely az iskola titkárságán - irodájában - tekinthető meg.)

     

     

     

     

    Az oldal tetejére

     

     

     

     

     

    felhasználó:

    jelszó:

    Belépés
     

    InterStat.hu
    Qpa