|
|||||
|
302
A jelenlegi épületünkre szóló szerződésből 302 nap van hátra.
Kedves Szülőtársak,
A hír nem jó... Az újpesti Önkormányzat az időközben aktívizálódott konkurens jelentkezővel kötött szerződést a Bródy Gimnázium épületére. Sajnos olyan kondíciókat vállaltak, amikkel mi nem voltunk versenyképesek: állami, költségvetési háttér; 50 éves bérlet, jelentős bérleti díj + teljes felújítás; egy nemzetközi hátterű intézmény, a Duna Intézet elhelyezése. Mindennek következtében most már egészen bizonyos, hogy (legalább) a következő tanévet Fóton töltjük. Természetesen tovább folytatjuk a megoldás keresését, amely változatlanul több irányú. Egyrészt kezdeményeztük fóti szerződésünk meghosszabbítását, illetve új szerződés létesítését - ennek esélyéről, lehetőségéről egyelőre korai beszélni. Változatlanul keressük az egyben maradásunkat is kielégítő és erőforrásainknak is megfelelő létesítményt, de nagyságrendünket tekintve erre jelenleg továbbra sem látunk még konkrét megoldást. Úgy gondoljuk, hogy bár a konkrét megoldás lehetősége jelenleg elveszett, a Részetekről is megmutatkozott energia ráfordítás nem volt haszontalan, sőt... Közösen is nagyon sok olyan információhoz, tapasztalathoz jutottunk, amely a jövő megoldásaiban, vagy akár a mindennapi iskolai életben jelentős segítséget fognak adni. Kérlek, kérünk Benneteket, hogy továbbra is aktívan vegyetek részt közösségünk életében, hiszen legalább annyira mint eddig, de még jobban lesz erre szükség Gönczy Zoltán,
Szja 1%
Kedves Szülők, kérjük, idén is támogassátok az Egyesületet személyi jövedelemadótok 1%-val, és erre kérjétek a családtagokat és barátaitokat is. A rendelkező nyilatkozatra a következő adószámot kell írni: 18082250-1-13 Az iskola adószámára ne küldjetek 1%-ot, mert csak az Egyesület tudja ezt igénybe venni, az iskola nem, tehát az az összeg elvész. |
DIVATBEMUTATÓ
április 23. péntek Divatbemutató
Ludas Matyi
április 28-án, szerdán, a 6. osztály zenés színdarabja, A Ludas Matyi kerül bemutatásra.
Ballagás
április 30. péntek Ballagás 11.30-kor kezdődik az iskolánkban. (Az ünnepségen közreműködő zenészeknek hangszeres próba április 27-én, kedden 14.30-tól a zeneteremben.)
Ebédbefizetés májusra
Május hónapra az ebédbefizetés április 29-én csütörtökön, és 30-án pénteken lesz. Májusban 20 étkezési nap lesz. Kérek mindenkit, hogy az összeget a szokásos módon kiszámolva, felirattal ellátva küldje. Aki átutalással rendezi az étkezést, azt nyomatékosan kérem, hogy a befizetési napok valamelyikén küldjön értesítést arról, hogy kér étkezést, mert az átutalás később szokott befutni, a létszámadatokat és a rendelést viszont már előbb megteszem. (Tehát nem muszáj, hogy aznapra befusson az összeg, de az értesítés mindenképpen, különben nem tudom elfogadni az ebédmegrendelést!) Valamint kérlek, arra is figyeljetek, hogy ne az Egyesület számlaszámára küldjétek az ebéd és bérlet árát. Az iskola számlaszáma: 66000028-15416298
Támogatások befizetése
Kedves Szülők, kérlek benneteket, figyeljetek arra, hogy a támogatási megállapodások szerint a havi összegeknek a tárgyhó 10. napjáig be kellene érkezni! Aki ezt bármilyen ok miatt nem tudja megoldani, az okvetlenül, még 10-e előtt jelezze az irodán vagy e-mailben.
|
||||
|
|||||
|
Meghívó
A solymári Waldorf Tanárképzés végzős hallgatóinak előadására: Fondü Színjáték szünet nélkül Ráthonyi Ákos és Pánczél Lajos "Ágrólszakadt úrilány" c. filmjének alapötletéből és a negyedévesek rögtönzéseit felhasználva írta és rendezte: Pohl Balázs Az előadások időpontjai: 2010. június 02. 19:00 2010. június 04. 20:30 Helyszín: Török Sándor Waldorf-pedagógiai Intézet, Solymár, József Attila u. 41.
Óbudai Szent György napi Waldorf bazár
április 24. szombat
Segítségkérés
Az óvodai kis házikó megerősítéséhez sürgősen szükség lenne 6 db 1m hosszú 30x30-as szögvasra. Aki tud segíteni Karcsi bácsit keresse, vagy az óvoda 1-es csoportjának óvónőit. Köszönettel |
|
||||