Szülői Klub

Szülői Klub főoldal

Manfréd Schmidt-Brabant

A család és a házimunka spirituális háttere

Letöltés word formátumban

I. előadás

Az életkörülmények és az úgynevezett mindennapok jelentősége az ember életútja szempontjából

Az ember élete alapvetően három területen zajlik: munka, alvás és szabadidő.

A munka területén egészen arra van utalva, amit a világ követel tőle, a tevékenység, a hivatás tölti ki, abban az objektivitásban él, amit a világ tesz elé.

Az alvásban is objektivitásnak van átengedve, egy olyan objektivitásnak, amelyről régebben tudták az emberek, hogy az a szellemi területet kép­ viseli.

A kettő között helyezkedik el az úgynevezett „szabadidő" terület. Itt az ember élete olyan szempontok szerint alakul, amelyeket ő maga állít elő­térbe. Itt nem a munkás hétköznapok objektivitása és nem az alvás folya­ matával összefüggő szükségszerűség áll előtérben.

Az ún. szabadidő területén az ember saját magára van utalva, itt olyan dol­ gokat tehet, amik vele, magával vannak kapcsolatban, függetlenül a külső körülményektől, egészen saját kezdeményezésből. Mindezekben a saját individualitásának jelentőségéről, érdekeltségéről van szó. Ha az emberi életnek ezt a három területét nézzük, akkor abból indulha­ tunk ki, hogy egy nap 24 órája 8 óra alvásra, 8 óra munkára és 8 óra sza­ badidős tevékenységre osztható fel.

Egy pontosabb rátekintés azonban rögtön megmutatja, hogy ez a felosztás nem reális. Egy hét időtartama 7 X 24 = 168 óra, amiből kb. 40 óra esik ki mint munkaidő, marad 128 óra, amiből átlagosan 7 X 8 = 56 óra alvást lehet levonni, tehát legalább 72 óra marad az otthoni területre.

Látjuk tehát, hogy erre az otthoni területre, a szabad játéktérre, amiben az ember visszatalálhat saját magához, olyan időtartam van kimérve, amely mintegy kétszer olyan nagy, mint a munkaidő.

Az otthoni területet, ha közelebbről szemügyre vesszük, sokszínűség jellemzi. Minden, ami az emberléthez tartozik, ide számít és megköveteli a maga kimért helyét.

Gondoljunk a táplálkozás, a higiénia, a tisztálkodás testi szükségleteire, a testi területen másoknak is szükséges segítségnyújtásra, mint pl. gyermekek vagy idős emberek esetében.

Másik oldalról hatnak az ember kulturális szükségletei: minden, ami őt a szellemivel összekapcsolja, legyen az továbbképzés, ismeretbővítés, legye­nek azok művészi elemek vagy a vallási élet cselekedetei, mint például asz tali ima, de ez az a terület is, amiben a meditáció helyet kaphat. Közöttük helyezkedik el a lelki tevékenységek széles területe, amelyben a beszélgetés, a játék, civilizációs tevékenységek veszik igénybe az embert. Tehát így látjuk az embert, átadva magát hivatása gyakran magasan specia lizált világának, átadva magát az alvásnak, mint a tudatban megtapasztalhatatlan szellemnek való odaadottságnak és a kettő között: az egész ember abban a térben, amelyben visszatérhet saját magához, az otthoni területén.

Ez az otthoni terület az embernek az a munkatere, amelyben felelősséget visel, és ez rendszerint a háziasszony, ahol mindjárt észleljük, hogy terminológiai nehézségek merülnek fel. Kielégítő lehet a „háziasszony" szó? A „családanya" sem tűnik kielégítőnek, de jobb, mint a háziasszony, mivel az életterülete egészére utal.

Azt a különleges helyzetet kell észrevennünk, hogy annak az embernek, aki ezen a döntő jelentőségű munkahelyen tevékenykedik, nem 40 munka­ órás hete van, mint a többi dolgozónak és aztán visszahúzódhat arra a területre, ahol visszatalálhat saját magához, hanem ezt a 72 óra szabadidőt hozzá kell adni a 40 órás munkaidőhöz, úgyhogy ebben az esetben heti 112 órás tevékenységi idő jön ki.

Ebben a kiterjedt óraszámban az jut kifejeződésre, hogy milyen jelentősége van ennek a területnek, mennyi emberi szubsztancia és erő invesztálódik bele folyamatosan, és egyúttal az is, hogy mennyire kevéssé vesszük észre ezt a tényt, milyen kevéssé van tiszta képünk és fogalmunk erről a terület­ ről, tevékenységi térről, a háztartásért felelős foglalkozásnak képéről, amit világszerte naponta észlelünk és ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy alakulnak az emberi életek, hogyan kerülünk abba a helyzetbe, hogy fela­ datainkat és dolgainkat emberként felvegyük és megvalósítsuk.

Az antropozófiai mozgalom története folyamán jól megalapozott, nagyra becsült foglalkozási képek fejlődtek ki, amelyeket gyakran maga Rudolf Steiner inspirált, amennyiben egész előadásciklusokat tartott bizonyos té­ mákban. Gondoljunk csak a Waldorf-tanárokra, a mezőgazdászokra, az orvosokra, a lelkészekre, a művészekre. Hogy állunk azonban annak az em­bernek a képével, aki az életút központjában áll? Aki azt a környezetet alkot­ja, amelybe az életút minden pokla és mélysége beférkőzhet? Miért kezeljük egy orvos, egy sebész felelősségét másként, mint azét a háziasszonyét, akinek tevékenysége éppúgy, mint az orvosé, hatásokat vált ki, amely tárgyán mérhető vagy lemérhetetlen, és ezzel egyúttal pozitív vagy negatív lehet? Hogyan lehetséges az, hogy emberek ezen az intim területen tevékenyked hetnek anélkül, hogy behatóbb előkészítésen vagy iskolázáson mentek volna keresztül, vagy különleges képességekkel lennének felruházva? Talán főként azon múlik, hogy a múltban ez azért működött, mert azok az emberek, akik ezt a felelősséget észlelték, az ösztönerők hatalmas alapjából merítve tudtak hatni.

Ha ezt a játékteret, amely az otthoni területért felelős személy tevékenységi területét jelenti, a következőkben még egyszer közelebbről megnézzük, akkor érthetővé válik, hogy a „szabadidő" fogalom meglehetősen szeren csétlen választás. Ha az ember ténylegesen szabad döntéshelyzetben van, meghatározhatja, hogy most ezt vagy azt teszi, hogyan alakítja a lakását, hogy főz, eszik, olvas vagy szerel. Általában ezt szabad indíttatásból teszi. Rudolf Steiner az ember lényének, életútjának, életrajzának egy bizonyos célt adott, amennyiben arra ösztönzött, hogy ne csak magát az élet külön­ böző területeit alakítsuk művészien, hanem ezt a tulajdonképpeni életterü­ letet is fejlesszük valamennyire, amit ő életművészetnek nevezett. Ezzel azt a lehetőséget adja meg, hogy az ember az életútjára és az azt meghatározó elemekre úgy tekinthet, hogy azokat alakítandó anyagnak látja. Ebben egyrészről a külső életrajz szempontjai játszanak szerepet: adatok, képzé sek, vizsgák, tevékenységek, másrészről azonban a belső biográfia olyan tényezői, amelyek a külső tényezőktől gyakran egészen függetlenül futhat nak és teljesen láthatatlanok maradnak, mint pl. művészeknél, akiknek művei mögött gyakran lelki drámák húzódnak meg.

Az otthoni területen van meg leginkább a lehetőség arra, hogy a külső és belső biográfia egymásba fonódjon. Itt szabadon élhet a külső kényszerek től, ahogyan neki megfelel, itt olyan lehet, amilyen ő valójában.

De ez az a terület is, ahol megnyithatja magát a szellemiek felé. Amikor Rudolf Steiner a szellemtudományban azt ecseteli, hogy minden magasabb megismerés azzal függ össze, hogy az ember egyre inkább abba a helyzetbe kerül, hogy éber tudatát arra a területre viszi át, amely az alvás területe, így minden, amit az ember ebbe az irányba tesz, ami benne az iskolázási utak elemeit lehetővé teszi, amit a szellemi életútjába tudatosan belevisz, azáltal kerül előtérbe, hogy éppen ebben a szabad térben olyan átalakulás jöhet létre, amely egy meditatív élethez vezethet, és ezzel a fent leírt tudati folyamatot valósítja meg.

Mivel egyrészt minden bensővé tétel ebből a középső területből kiindulva történik, itt keletkeznek azok az impulzusok is, amelyek kifelé hatnak: ahogy az objektív munkásvilágban állok, amit oda belehozok, amilyen im­ pulzusokat odaviszek, ebből a területből származnak, amelyet Faustban a következő szavakkal írnak le:

„Itt vagyok ember, itt szabad az lennem."

Ez az a tevékenységi terület, amelyet évszázadokon át emberek, többnyire asszonyok ügyeltek és felelősek voltak érte, legelőször a barlangokban, majd kunyhókban, vályogviskókban és házakban, középkori városi épüle­ tekben, egészen napjaink lakótelepi lakásáig. Ezt a tevékenységet a múlt erői, ösztönök, szokások tartották, amelyek az egyes elemeket megfelelő viszonyba rendezték. Ezek az életösztönök alakították a mindennapokat, ahol mindennek megvolt a maga helye, a tápláléktól kezdve a tisztálkodá­ son és renden, a játékon, a társadalmi kapcsolatokon keresztül egészen a belső pihenés és az ima területéig.

Ezek az erők kitartottak századunkig. Aztán hirtelen fogyni kezdtek, és ez a folyamat egyre növekvő mértékben folytatódik.

A család a XIX. században még egy teljesen átlagos szervezet volt. Erről tanúskodtak a Goethe-idők leírásai, Ludwig Richter képei, de asszonyok beszámolói is, akik házi munkájuk mellett még az írásra is időt találtak, mint pl. Bettina von Arnim.

Az ösztönök által hordozott háztartásvezetés összeomlásának kezdetével, amely pl. abban nyilvánult meg, hogy az anyák már nem boldogultak többé spontán módon a gyermekeikkel, elindult egy párhuzamos fejlődés, amely évszázadunk folyamán egyre intenzívebbé vált: a házimunka elgépi esedése.

Egyre több tevékenységben, amelyet korábban a háziasszony a két kezé vel végzett és amitől a tevékenység átszellemiesült, átlelkesült, átéterizálódott, növekedtek azok az erők, amelyek a természetalattiból származnak. A konyhában a készételek vagy a félkész konzervek kerültek előtérbe vagy a takarítási és tisztítási munkákat egyre növekvő mértékben gépek és már nem az emberek végezték.

Ha még egy pillantást vetünk a fönt leírt előző századi háztartásra, akkor egy olyan organizmust látunk, amelyet egészen áthat az emberi tevékeny­ ség. Ez a tevékenység egyre inkább háttérbe szorul és az helyettesíti, ami a tudatalatti világ műszaki hatásaival, az elektromossággal és mágnesesség­ gel függ össze.

Ott, ahol korábban a tevékenység által a folyamatok „emberiesültek" vol­ tak, most finom fémszálakként a gépek és szerkezetek és elektromos veze­ tékek húzódnak. A technika betörése utáni állapotban már nem tudott fejlődni az ösztönös tudat, ami addig a házimunkát hordozta. Már nem tudtak bánni vele, azok az elemek, melyeket eddig összetartott, szétestek. Ez nyilvánul meg jelenünk teljesen tönkrement lakás-, élet- és családkörül­ ményeiben. Ez a folyamat egy különleges pusztulással kezdődik, amely az­ által keletkezik, hogy embertelen hatóságok intézik azokat a dolgokat, amelyek eddig az emberek kezén voltak. A lelkiekben végbemenő pusztulási elemek olyan helyzetek, amelyeket többé már az én sem bír el és így az elő ző évszázad emberhez méltó családjának markáns ellenképéhez jutottunk. Az utóbbi 10, 20, 30 évben egyre inkább tudatosult az otthonért felelős személy alkalmassági területének összeomlása.

Ebből adódik az a feladat, hogy egy új foglalkozás körvonalait kell felvá­ zolni. Az összeomlás tulajdonképpeni alapja abban a tényben keresendő, hogy azt a foglalkozási képet, amelynek tevékenysége az emberi egziszten cia teljes mivoltát átölelő területre terjed ki, már nem az ösztönökből, hanem a megismerésből lehet létrehozni.

Meg kell tanulni tudatosan megragadni, mely elemeket kell a háztartásban összehozni ahhoz, hogy az otthonokban olyan légkör keletkezhessen, amelyben az emberek saját individuális lényüknek megfelelően emberek lehetnek, amelyekben igazi szabad tér kerül úgy kialakításra, hogy megélhető legyen, hogy a földi dolgokkal úgy lehet bánni, hogy azok a szellemiekre utaljanak és így az embereket is rendeltetésük irányába vezesse.

Ilyen irányú fejlődés indult meg az antropozófiai mozgalomban a húszas évek óta a nagy közösségi összejöveteleken, amelyek a mezőgazdasági és a gyógypedagógiai mozgalomban adódtak, de sok családban is, akik életü­ ket egy újfajta tudatból próbálták meg kialakítani.

Meg kell próbálnunk körvonalazni a fentebb jellemzett képességi terület alapvető perspektíváit. Körül kell írni az egyes aspektusokat, melyek a kutatás alapját fogják képezni, amelyek további aspektusokat nyithatnak egy képzési folyamat értelmében, és amelyek mindenekelőtt utat fognak mutatni, hogyan foglalhatja el ez a tárgy megfelelő helyét a tudatunkban.

Új meglátások iránti fáradozásunkban a következő szemlélethez jutha­ tunk. Mindenekelőtt felmerül a kérdés: Mi a helyzet, mi történt? Eljutha­ tunk-e egy elutasító magatartáshoz azokkal a dolgokkal szemben, amelyek a tudatalatti területről kerültek a háztartásba?

Ezt, mint antropozófusok nem tehetjük, mert akkor hamarosan fapapucs­ ban ülnénk egy gyertya előtt... Sokkal inkább az a kérdés, hogy a szelle­ mi területről mit állíthatnánk szembe azzal, ami a természetalattiból kihat, úgy, hogy egyensúly keletkezzen?

Rudolf Steiner nem a dolgok elutasításának, elkerülésének, az azoktól való elhatárolódásnak az útját mutatta. Sokkal inkább a gondos megfigyelés útját, hogy a dolgok lényege megnyilvánuljon, és ezzel megmutassák, mi lyen hatásuk van az egészre. így éljük meg, mi is tartozik ehhez az elem hez, hogy aztán az összegyensúly állapota ismét helyreállhasson. Rudolf Steiner utal arra, hogy olvasni kell az újságot. Ha pontosan megfi gyeljük, azt vehetjük észre, hogy az újsággal összefonódik valami nadra­ gulyaszerű és elindulunk keresni a kiegyenlítődést. Ugyanez áll a számta lan készülékkel és a minket körülvevő elemekkel való bánásmódra is, ki kell fejlesztenünk azt a tekintetet, amivel meglátjuk, mik is ők valójában, hogyan is hatnak, milyen viszonyban vannak az egészhez. A háziasszonynak, aki a feladatát el akarja végezni, nem lehet a legfőbb tö­rekvése az, hogy a dolgokat elvesse, inkább az egyensúly irányába kell elmozdulnia. Ehhez mindenekelőtt az szükséges, hogy az egyes elemek, amelyek a háztartásban jelentőséggel bírnak, meglegyenek. Hiányzik pél­ dául valami, ha egy háztartásban sosem imádkoznak, sosem takarítanak, mint ahogy másrészről jön létre egyensúlyhiány, ha csak játszanak, csak imádkoznak, csak takarítanak.

Ezen a szinten azt látjuk, hogy az alvás és munka közötti szabad tér azzal mozdítható előre, hogy a sok elem, amely a háztartás teljességét alkotja, összecseng.

A következő lépésben az elemek egymáshoz való viszonyát kell szemügyre venni. Hogyan állnak egymáshoz képest, hol vannak nehézségek, időben hogy zajlik mindez?

Itt az áll előtérben, hogy minden elemet lelki komponens is körülvesz, amivel, ha észre akarjuk venni, méltón kell bánni. így más hangulat kelet­ kezik, ha malmozunk vagy sakkozunk. Természetesen minden egyes han­ gulatban más minőség rejlik, mint ahogy különleges hangulata lehet an­ nak, amikor a gyereket lefektetjük, amikor takarítás vagy mosakodás következik. A problémánk az, hogy absztrakt módon élünk és azt gondol­juk, hogy ugyanazzal a hangulattal átmehetünk az egyik tevékenységből a másikba, és ezért nem boldogulunk az egyes elemekkel. Ahogy először a dolgokkal, aztán a dolgoknak az egymáshoz való viszonyá­ val és hangulatukkal foglalkoztunk, azt láttuk, hogy mindez a háztartásban azokhoz kell, hogy igazodjanak, akik ezt a háztartást alkotják. Ezáltal indi­viduális jelleget kap. így lehet pl. egy háztartásban egy olyan gyerek, aki mindig rádiót hallgat, egy másik esetben lemezeket vagy kazettát, egy har­ madik esetben van egy fiatalember, aki számítógépen dolgozik: minden egyes helyzetben egyedi faktorok adódnak, amelyek a háztartás egyes ele­ meit meghatározzák és érintik, és ki kell, hogy egyenlítődjenek. Ez a legutóbbi megfigyelés érthetővé teszi, hogy egy emberi formával ál­ lunk szemben.

Leírtunk egy fizikai területet, amelyben a háztartást alkotó dolgok a ma­guk sokféleségében meg kell, hogy legyenek.

Leírtunk egy éteri területet, amelyben a dolgok egymással rendezett kap csolatba lépnek.

Harmadik lépésként leírtuk az asztrális területet, amelyben az atmosz­ férára, a hangulatra utalunk, amely a dolgokat összeköti.

így lehet a háziasszony munkaterületét lebontani.

A következőkben a motívumokat még egy lépéssel konkrétabban kell ven nünk.

Ha a szociális folyamatot nézzük, amely a családban és az otthoni közös-ségekben zajlik, akkor itt is olyan helyzeteket veszünk észre, amelyek új kérdéseket állítanak elénk. Olyan tapasztalatokat keresünk, amelyek túl­ mennek a vérségi köteléken. A régit, a hagyományost altatónak éljük meg, és újat keresünk, esetleg sokkal bonyolultabb tapasztalatokat, mint pl. a szülői háznál voltak, amelyek azonban azáltal, hogy újak, kihívást jelente nek egy új álláspont kialakítására: ráébredni a helyzetekre, más emberekre és magunkra.

Ez a keresés főként a városi és aztán a vidéki kommunákban is lecsapódott és központjában az élet területén való közösségalkotás iránti keresés állt: életközösség. Hasonló kérdések vezettek a kibucok alapításához is. Hogy ezek a próbálkozások gyakran a létükért voltak kénytelenek harcol­ ni és sok esetben szétestek, ez azon a módon múlott, ahogyan a világgal és emberképpel bántak.

Végeredményben az embert az határozza meg, amit gondol. Ha egy ilyen közösség materialista emberképből él, amely tagjainak csak a testi és lelki szükségleteire terjed ki, akkor az nem válhat emberhez méltó alakulattá. Olyan formák keletkeznek, amelyek éppen annak nem felelnek meg, amit el akarunk érni.

Az antropozófus munkakezdeményezéseknek az a nagy előnye, hogy ben­ nük megvan az a világ- és emberkép, amely az embert test, lélek és szellem hármasságában írja le.

Azok a gyümölcsök, melyeket az antropozófus kezdeményezések ebben az irányban a húszas évek óta begyűjtötték, ma világszerte valóságos talajt képeznek az olyan kutatások számára, mint pl. ez a házimunka spirituális hátterére vonatkozó is.

Ha ezeket az életközösségeket nézzük, azt látjuk, hogy azokat természete­ sen az azt alkotó emberek határozzák meg. így más súlypontok keletkez­ nek a mezőgazdasági „udvarközösségekben", mint pl. ha papokkal vagy katonákkal élnénk együtt.

Ebben az összefüggésben a fogyatékos embereknek különleges jelentősé­gük van, mivel ők nem olyan leforrázottak, nem olyan robosztusak, nyer­ sek, mint mi, akik a ritmustalan étkezéssel vagy a háztartásban található más ellentmondásos elemekkel már meg tudunk birkózni. A fogyatékos ember számára az egyes tényezők meghatározó elemekké vál­ nak, amelyeknek, minél erősebb a fogyatékossága, annál érezhetőbben ki van szolgáltatva. Annál tudatosabban kell bánni az eszközökkel, amelyek

számára a környezetből tartást adnak, legyenek azok akár az őt körülvevő dolgok területével, akár az ő rendjükkel, az őket összekötő hangulattal, vagy az egyéni kialakításokkal kapcsolatosak.

Azt látjuk, hogy éppen a fogyatékos embereknél a háztartás rendező burka szinte egy kabáttá válik, amely őt, mint egy második test körülveszi, és mint ilyen rendkívüli terápiás hatással bír.

Míg mindnyájunknak van egy első teste a születésétől fogva, mindnyájunknak van egy második teste is, amelyet állandóan alakítunk, és amivel állandóan élünk, amennyiben a lakásunkat berendezzük, a napirendünket kialakítjuk, ünnepeket ülünk meg.

Rudolf Steiner a karácsonyi ülés utáni előadásaiban arról beszélt, hogy fon­tos a beavatási princípiumot, mint olyat ismét felvenni a civilizációs princí piumok közé. Ezt gyakran félreértették, amennyiben azt gondolták, hogy az iniciációs princípium lenne a civilizációs princípium. Gyakran elfelejtették hozzátenni az „ismét"-et is, nevezetesen, hogy a múltban már egyszer így volt és ma csak el van veszve. Ha visszatekintünk az atlantiszi időkre, kb. tízezer évvel időszámításunk előttre, akkor nagy misztériumi időket látunk, amikor is az egész földön elosztva nagy misztériumhelyek működtek. Ezekről a bölcs helyekről irá­ nyították a még kiskorú emberiség minden ügyét. Mind vallásos, mind pedig tudományos jellegű tanításokról, a művészetekre valamint az ősi foglalkozásokra való ösztönzésről van szó.

Az akkori ember számára a szellemi világ még nyitva volt. Hatalmas, álomszerű imaginatív képekben éltek, és amikor a misztériumhelyekre te­ kintettek, azokat úgy tudták megélni, hogy ezek mindenkor egy planéta által inspirált helyek, és hogy ez a planéta ismét egyféle központ, össze­ fogása egy széles körnek, amelyben azok a szellemi lények éltek, akik azt a szférát meghatározták. így éltek a szellemi lények, a planéták arkangyalai a misztériumi helyeken és ezáltal az emberiségben. Ezeknek a misztériu­ moknak mindegyikében különböző hangsúlyok alakultak ki és mindezen elemeket a Nap tartotta össze.

A középkorban még élt ennek a kornak az emlékezete. Ez jutott kifejezés re, amikor pl. a katonákat Mars gyermekeinek nevezték, a kereskedőket és orvosokat Merkúrnak ajánlották, és ezzel sejtették, hogy hogyan kerültek egykor a földre ezek a különböző foglalkozások a maguk módján, a misz tériumokon keresztül.

A Vénusztól indul ki minden, aminek a játékhoz és szórakozáshoz van köze. A gyermekek játéka, de a felnőtteké is, az ünneplések, minden, ami a szóra­kozással függ össze. A Mars inspirál a háborús összetűzéseken túlmenően mindent, ami a higiéniával, a tisztántartással, csírátlanítással függ össze.

A Merkúr ösztönöz mindent, ami a kommunikációval függ össze, az egymással való beszélgetést, telefonálást, levélváltást, utazást és forgalmat, de a civilizációs formákat is.

A Szaturnusz határozza meg a belső teret, az ember lakóterét, képezi a burkot, házat.

A Jupiter van jelen, amikor szerepeket és feladatokat osztanak. A Holdhoz tartozik minden, ami az élet élvezete, a szexualitástól a táplál kozásig, de a fürdőkádban való ücsörgés is.

Ezt az egész misztérium dolgot a múltban azok az erők koordinálták, tar tották össze és vezették, amelyek a Napból indultak ki. A Naperők gon doskodtak arról, hogy az egyes civilizációs elemek ne fajuljanak el, ne bur- jánozzanak el. A huszadik század eleje óta hat alulról erre a hypertrofizált, túlburjánzott civilizációs princípiumra a természetalatti. Ilyen elemek húzódnak, meg pl. Postman könyvcíme mögött: „Halálra szórakozzuk magunkat". Itt egy kiterjedt Vénusz-elem található. Ezzel eljutottunk a mai családanyák gondjának kozmikus dimenziójához. Ebben a helyzetben mondja Rudolf Steiner azt, hogy az iniciációs princípiumnak, a Mihály-impulzusnak ismét civilizációs princípiummá kell válnia. Ez azt jelenti, hogy az egyes civilizációs elemeket ismét összhangba kell hoznunk individualitásunk céljával. Ez lehet a modern háziasszony egyet­ len vezérfonala. A régi képek és formák nem tartják többé az embert. A modern világgal való bánásmódban csak az iniciációs pricípium nyújt valóban további segítséget.

A mai ember az egész emberiséggel egyetemben eljutott a küszöbhöz. Ezáltal olyan helyzetben van, amelyekben korábban csak a misztériumhe­ lyek tanulói voltak.

Arról van szó, hogy meg kell értenünk, meg kell tanulnunk a dolgokat az egyes ember körül úgy kialakítani, hogy az a személyiség tulajdonképpeni célját szolgálja.

így jöhet létre egy olyan segítség, amely a mindennapokra is hat, hogy az egyes dolgokkal bánni tudjunk. Erre szeretnénk rámutatni a következő napokban.

A modern beavatás Krisztushoz vezet. Ha ezt be szeretnénk sorolni a civi­ lizációs princípiumok közé, azt jelenti, hogy meg kell tanulni ezeket Krisz­ tus fényében látni, úgy bánni a dolgokkal, hogy a maguk módján krisztu­ sivá váljanak. Ez vezet el minket a záró kérdéshez.

„Milyen lesz az embereknek egy háztartáson belüli életközössége az elkövetkező tudati-lélek korban tagjainak belátása alapján és krisztusi módon cselekedve a emberi szellemhez mérten?"