Szülői Klub

Szülői Klub főoldal

Manfréd Schmidt-Brabant

Az anyagok és tárgyak rejtett hatásai

Letöltés word formátumban

Az elementáris világ hatásai

Még nem is olyan régen, körülbelül az előző évszázadban, a paraszthá- zaknál és más életközösségekben, amelyek megőriztek valamit a régi tu- dásból, megfigyelhettünk egy szokást, amely mély összefüggésre utal: este a pitvarba vagy más helyre kitettek egy kis tál tejet a ház szellemének. Ha a macska éjjel ki nem lefetyelte a tejet, természetesen reggel még érin- tetlen volt a tál, ennek ellenére nagy komolysággal végezték e szokást és ez kifejezője volt egy érzületnek, amely néhány évszázaddal ezelőtt még széles körben elterjedt volt: hogy egy házi lény mindennel kapcsolatban áll, ami a házhoz tartozik, hogy a természetben vagy az emberek és a ter- mészet között lévő szellemi lényeknek sokasága belesimul az emberi mun- katevékenységekbe, az embernek az anyagi világgal való bánásmódjába, és hogy az emberek hálával tartoznak ezeknek a lényeknek, akik várnak vala-mit az emberektől, hiszen szükségük van valamire tőlük, hogy tevékenysé-güket ezen a titokzatos módon támogatni és segíteni tudják. A tál tejecske egy utolsó kifejezése volt annak a tudatnak, hogy az ember a ház körül tevékenykedő szellemeknek kell, hogy juttasson valamit.

M anapság, még antropozófus összefüggésben is rendkívül nehéz közeledni ehhez a tényhez, mivel szemléletünkben rendkívül absztrakttá váltunk, és ezért nem tudjuk megérteni, ami annak idején ilyen kedélyes módon jutott kifejezésre.

A XIV-XV-XVI. században talán még meg is fogalmazhatták volna, hogy ezekről a dolgokról nem kell sokat beszélni, gondolkodni sem, érzelmi szinten kell közeledni hozzájuk, és ha kifejezésre akarjuk juttatni őket, akkor az elementáris lényekhez való kapcsolat ábrázolása meseképekben történhet.

Kifejezésre jutott azonban a tudásban is, ami az embereknek a kezeik közé kerülő anyagokkal kapcsolatban volt. A fejszének nyél kellett, a kést úgy kellett kialakítani, hogy megfeleljen annak az anyagnak és összefüggésnek, amibe a tárgy tartozott, különben nem lehetett jól használni.

Az antropozófiában ma megpróbálunk kialakítani egy új kapcsolatot a ter mészeti lényekhez. Ez nagyon nehéz, mivel az utóbbi évszázadok folyamán a természettudományon nevelkedett tárgyi, funkcionális gondolkodásban nevelkedtünk. Ezt a gondolkodást nem lehet közvetlenül átvinni a maga sabb világokra, a magasabb lénytagokra.

Jóllehet a fizikai mellett az éteri vagy az asztrális világról is gondolkodunk, pontosabban odafigyelve azonban azt vesszük észre, hogy újra és újra afelé tendálunk, hogy ugyanúgy, mint a fizikait, valami hígként, átlátszóként, valami lilásként képzeljük el.

Az éteri világ nagyon sok fáradozás és gyakorlat által tárul fel előttünk. Akkor azonban megtanuljuk megérteni, hogy nem a szilárdban, a kalku lálhatóban, a megfoghatóban van, hanem alapvetően folyamatszerű, mozgalmas, áthatoló. Ebből kifolyólag nem a dolgok világa, hanem a lényeké, akik állandó mozgásban élnek. Felfedezzük, hogy a világnak, amely itt minket fizikailag körülvesz, csak számunkra van véglegesen megmereve dett formája, amely mayá-nak tűnik, és ezáltal azt a lehetőséget nyújtja, hogy a gondolkodás segítségével a saját lényünket, individualitásunkat fej lesszük..

Abban a pillanatban, amikor belépünk az élőbe, az éteri világban észre­vesszük, hogy a dolgok csak a fizikai világban halottak és tűnnek élette lennek; itt a lények világa nyilatkozik meg. Saját magunk is megtalálhatjuk gondolatban az ehhez az eleven világhoz vezető utat, ha a gondolatot levesszük a halott absztraktról. Rudolf Steiner többször is leírta, ahogy ilyenkor a gondolatok elkezdenek kúszni-mászni, mint egy méhrajban, elkezdenek élni, nem hagyják magukat egyszerűén ide-oda tologatni. Ott kezdődik az étervilág, amiből minden élet ered — nemcsak a mi saját éle tünk, hanem a növények, állatok, az egész világ élete — ez az a terület, amelynek minden életet köszönhetünk.

Ez a világ az ősi idők óta az emberre irányul. A szellemtudomány leírja, hogy az evolúció kezdetén volt az ember. Ez volt az „ősember”, az égi em­ber, vagy akár Adam Kadmon is. Ez még nem individualizálódott ember volt, hanem egy nagy átfogó lény, akit az istenek hoztak létre. E lény létre­ jöttében minden hierarchia közreműködött. Ez egy nagyon korai állapot, amelyből az ember aztán lassan egyre inkább előtűnik, kezdetben még mint égi ember, aki kapcsolatban áll a földdel. Aztán mindent leválaszt magáról, ami őt a továbbhaladásában akadályozná: az állatvilág, a növény­világ, az ásványok birodalma. Marad az ember. Ilyen sorrendben fejlődnek ki ebből az egyetlen emberi lényből a különböző individualitások. Úgy hogy mi, amikor az inkarnációkon visszafelé megyünk, elérkezünk egy ponthoz, ahol a saját Énünk egy nagy közös égi-Énben csengett össze.

A természet gazdagságának e kiválási folyamatában a hierarchiák olyan helyzetbe hozták magukat, hogy magukból a természeti folyamatnál ala­ csonyabb szellemi szubsztanciát fejlesztettek ki. Olyan lényeket adtak ki magukból, amelyek az érzéki világban mint tűz, levegő, víz és szilárd föld jelennek meg, olyan lényeket, melyek most a természet gazdagságának

differenciáltságában váltak termékennyé. Így a minket körülvevő világ, a természet, csak a mi számunkra halott, maya. Ha tudnánk a másik oldal­ ról szemlélni, akkor minden kő, minden növény mögött egy sor különböző lényt észlelnénk, amelyek állandóan tevékenykednek a jelenségek létrejöt­ tén, azáltal, hogy a növekedést, a virágzást, az illatot lehetővé teszik. Az ember fejlődésének folyamán elvesztette tudását ezekről az összefüggé­sekről. A babiloni, a görög kultúrákban még megvolt ez a tudás, de az el­múlt évszázadokban már csak a visszhangja volt meg, és végül is a világhoz való teljesen funkcionális viszonyokhoz vezetett minket: atomokról és mole­kulákról beszélünk, nitrogénről s oxigénről és már nem élő lényekről. Ez tette lehetővé tudatunk függetlenségét, hogy az élő összefüggésektől függet­lenül az egyes különálló részekből indulhat ki a kapcsolat újbóli felépítése. Azok a lények, akik a fent leírt evolúció folyamán az emberből kiváltak, rászorulnak az emberre. Ez egy olyan tudás, amely Szent Pálnál még fellel­hető: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelené­ sét”. (Róm. 8,19)- Így minden, ami körülvesz minket, arra van beállítva, hogy egy napon az ember teljes lényébe visszavétessen, nemcsak az orosz lán, a róka és az elefánt, ahogy azt a Waldorf-iskolában tanulhatják. Mit várnak azonban tőlünk az elementáris világ lényei? Tudatosságot. És tuda-tosságot mindig is kapnak.

Fentebb leírtuk, hogy az ember a saját gondolatain megfigyelheti, hogy annak nem mindig csak sápadt árnyéknak kell lennie, ez csak egy terület, amelyben világossá válik, mit értsünk az alatt, amikor Rudolf Steiner „A magasabb világok megismerése” című művében arra utal, hogy á gondola­ tok és érzések valóságosak, amelyek a fizikai világ valóságaival éppenséggel összehasonlíthatók. Így minden gondolat valóság, jó vagy rossz. És amikor gyűlölettel gondolok egy emberre, akkor egy könnyű károkozás indul el, ha szeretetteljes a gondolatom, akkor egy enyhe ápolás árad ki. És ha olyan gondolataim vannak, amelyek az elementáris lények világának valóságára vonatkoznak, akkor ők kapnak valamit. Úgy mondhatjuk, hogy emberi szubsztanciát kapnak, mivel csak az ember tud gondolatokat alkotni. Egész evolúciós összefüggésüknek központjából kapnak táplálékot. A gon­dolat, a szeretetteljes odafordulás, az elementáris lények figyelembevétele az ő táplálékuk. Olyanok, mint a gyerekek, akik ugrabugrálnak és örül nek, ha az édesanyjuk megsimogatja a hajukat.

Nos, ezek az elementáris lények évszázadok óta egyre kevesebbet kapnak az emberektől. Olyan időket élünk, amelyben ennek következményeit a halálfolyamatokban észleljük, amelyet a természetben sok helyen, legin­ kább az erők elhalásában láthatunk. E halálfolyamatok oka nem is annyi­ra a mérgezés, mint inkább az elementáris lények felé fordulás hiánya.

Az emberek elhanyagolják őket, aminek következménye, hogy ezek a lények egy másik világ felé fordulnak: ez a halál birodalma, amelyét Ahriman és lényei uralnak. Mivel az emberek már nem adnak nekik semmit, az elementáris lények elkezdenek ahrimanizálódni.

Ma nagy harcban vagyunk a természet fennmaradásáért. Mindennek sztyep-pévé kell válnia? Lassan minden kiszárad, szétesik, elveszíti emberi mivol­tát: az állatok, a növények, az ásványvilág. Hogyan tovább? Nem térhetünk vissza és tehetünk ki ismét egy tál tejet az ajtó elé. Meg kell próbálnunk a tudati lélek korának értelmében egy, az elementáris lényeknek megfelelő, felismerő érzést és megismerő akaratot kifejleszteni, hogy ismét megadhas­ suk nekik azt, amire szükségük van, hogy tudjanak nekünk segíteni. Ez a tény olyan jelentős, hogy Rudolf Steiner erről mint korunk nagy fi­ gyelmeztetéséről beszélt utolsó előadásában az első Goetheanumban, ami­ kor ott a tűz már kigyulladt, ami tulajdonképpen nemcsak a Goetheanu-mot, hanem Rudolf Steinert és követőit is meg akarta semmisíteni. Ebben a helyzetben mondta: „ A természet odakint haldoklik. Ha az ember nem közeledik spiritualizált gondolattal ehhez a természethez, akkor el kell pusztulnia”.

Most megpróbálunk rámutatni arra, hogy ez egészen különös módon kez­ dődhet el az antropozófus háztartásokban és életközösségekben. Természe­tesen ezek olyan folyamatok, amelyek sok helyen elkezdhetők, például az orvosoknál és egészen különleges módon a mezőgazdaságban. Rá kell azonban mutatnunk, hogy azok az elemek, melyek egy ház életközösségét alkotják, sajátos módon megfelelnek annak, amit az elementáris lények keresnek. Hogyan kell ehhez az eleven világhoz ismét közelíteni? Ha az ember becsületesen figyel, akkor talán észreveszi, hogy ha egy világ­ ra nézünk és az elementáris lényekre gondolunk, akkor mielőtt észbekap­ nánk, antropomorf módon képzeljük el azokat, csúcsos sapkában és kis lapáttal a kezükben, és pillanatok alatt ott vagyunk a kertitörpéknél vagy egy tündér esetében csak egy euritmistára kell gondolnunk. Ez nagy ne-hé zség. Ilyen alakokat a mesében lehet alkotni, esetleg színpadra is lehet vinni őket, de ők nem így néznek ki. Hát akkor hogyan?

Kezdjük azzal, hogy egyre inkább életfeladatunkká tesszük, hogy minden tárgyat a lehető legnagyobb szeretettel veszünk kézbe és azzal a lehető leg­nagyobb szeretettel bánunk, mintha az egy lény volna. Ez hosszú folyamat. Megszoktuk, hogy azt a racionális, éppenséggel érzéketlen módot, ahogy a tárgyi világot szemléljük, engedjük belefolyni a kapcsolatainkba, érintke­ zéseinkbe is. Nem azt értem ezalatt, hogy szentimentálissá kell válnunk vagy el kell vesztenünk tudatunk tisztaságát.

Nagyon egzaktul és pontosan üthetünk a kalapáccsal a vasra, mint akár­ melyik mester és egyúttal lehet bennünk szeretetteljes érdeklődés, hiszen valószínűleg annál pontosabban tudok bánni a világgal, a tárgyi világgal, minél szeretetteljesebben tekintek rá.

Képzeljük azt, hogy egy olyan házban, lakásban vagyunk, ahol egy édes­ anya lakik a csecsemőjével. Az édesanya odafordul gyermekéhez és egy­szerre megváltozik egész lénye. Szeretetteljesen néz rá, és egészen olyan lénnyé válik, aki egy másik lényért van ott. Aztán visszateszi a gyermeket, fogja a súrolókefét és ismét egyszerű háziasszony lesz, aki tesz-vesz a ház­ tartásban. A víz is egy lény, és ha nedvesen felmossa a padlót — hadd csa­pódjak egyszer Rudolf Steiner szavaihoz -, akkor valami végtelenül áldá­sosat tett. Elementáris lényeket váltott meg. Ha figyel a háziasszony, észre­ veheti, amint halk hálaszerű örvendezés árad felé.

Az elementáris lények egy megszakítatlan folyamatban élnek és amikor sűrű, merev, szilárd közegbe kerülnek, az számukra szomorúságot, fájdal- mat jelent, míg szép lehet számukra, ha ebből a merevségből megváltód- hatnak. Mindenhol, ahol a háztartásban por vagy szemét gyűlik össze, ele-mentáris lények aszalódnak, a folyamatosság megakad, fájdalom keletke- zik. És akkor jön a víz és a háziasszony egy vizes ruhával és mindent feltöröl, minden beleoldódik a vízbe és megint életre kelnek, ismét lélegez­ nek és érezhetővé válik a hálájuk. Ez csak egy példa, amelynek megnyi­ latkozása saját tapasztalat alapján tárulhat fel.

Hogy kerülhetek azonban megfelelő viszonyba a dolgokkal? Mindenhol, ahová nézek, a természet vesz körül, isteni gondolatok, amelyek egyszer régen belőlem váltak ki és amelyek ismét kapcsolatba szeretnének kerülni velem. Csak ha a tárgyat komolyan veszem, akkor tűnik fel, hogy annak története van, hogy egy folyamat során keletkezett, amelyet nyomon lehet követni, hogy többet tudhassak meg róla. így jutunk el az első gyakor­lathoz, amelyet Rudolf Steiner adott az embereknek, amely által egy isko­ lázási útra léphetünk: a koncentrációs gyakorlathoz.

Rudolf Steiner e gyakorlatot úgy írja le, hogy egy lehetőleg egyszerű tár­ gyat, mint pl. egy ceruza, 5-5 percre elképzelünk és feltesszük magunknak a kérdést: honnan jön? Mit tartalmaz? Puhafát, grafitot, viaszt, paraffint, egyszercsak láthatjuk az embereket, akik annak létrejöttében részt vettek, bárhol a világon. Amennyiben ilyen irányú próbálkozásokat teszünk, hogy tárgyak mögötti folyamatosságba beleláthassunk, könnyű imaginációk kezdhetnek el felderengeni, imaginációszerű elképzelések.

Ezen a területen nagyszerű gyakorlatokat csináltathatunk például gyere­ kekkel vagy olyan emberekkel, akik intellektuálisan még nem képzettek. Például egy ebéd közben így szólhatunk: A sóra azt mondhatnánk, hogy

Só úr. Hogy nézhet ki Só úr vagy Só asszony? Hogy nézhet ki a cukor? És egyszercsak az a benyomása az embernek, hogy a gyerekek vagy az imagi­nációk világához még egészen közel álló gondozottak, a cukrot vörös pofá­ val ábrázolják, egy másik azt mondja, hogy a só az durva, egészen száraz és így tovább. így tanulhatjuk meg ismét a gyerekektől vagy akár az olyan fogyatékos emberektől, akik fogyatékosságuk következtében nem váltak intellektuálisan vakká, hogy az imagináció teremtő, művészien alkotó elméletéhez közeledjünk.

E bevezetés után rámutathatunk arra, hogyan érthetjük meg a háztartás különböző területeit a fent vázolt értelemben. Legelőször is a háztartásban szerepet játszó anyagokról kell szót ejtenünk. Aztán szemrevételezhetjük a folyamatokat.

Az anyagszerűség világa szorosan kapcsolódik az ember akarati területé­ hez. A folyamatok világa, a tevékenykedés az érzésbeli átélésekkel áll kap­ csolatban. A ritmusok, például az ünnepek világa, a megismeréssel áll kapcsolatban.

Az anyagok világa az akarathoz való általános kapcsolata alapján tovább tagolódik, és a háztartásban legalább három fontos anyagterület van, amellyel találkozhatunk: az élelmiszerek, a textíliák és a szilárd anyagok, mint pl. a fa, üveg, kő. Ezek az elemek ismét különleges kapcsolatban áll­ nak az emberi lénnyel. Jóllehet mindnek elsődleges kapcsolata van az aka­rati területtel, mindamellett még különleges jellegük is van, amely a táp­lálékoknál úgy fejeződik ki, hogy a táplálkozási folyamat által az akarati vonatkozás még egyszer hangsúlyossá válik. A textíliák kapcsolatban áll­ nak a ritmikus rendszerrel, az érzésekkel, a szilárd anyagok az ember megismerő oldalával.

Tehát az akaraton belül látjuk a gondolkodást, az érzést és az akaratot. Mindamellett ezeket a fogalmakat nem statikusan kell fogadni, hanem gondolkodási irányoknak szánjuk.

Hogyan kerülhetünk kapcsolatba azokkal az anyagokkal, amelyek a táp­ lálkozásban játszanak szerepet? Hiszen nagyok a különbségek. Egy krump­li egészen más, mint egy karfiol, a só más, mint a cukor, az ecet kicsit más, mint egy keserű anyag. Mindegyik éteri, mindegyik lényszerű, és még mai ember létemre is ösztönösen tudom, hogy a dolgok különbözőképpen hat­nak rám, és a nagyon érzékeny emberekre, mint pl. egy kisgyermekre vagy beteg, vagy fogyatékos emberre. Mivel van már jól kidolgozott antropozó- fus táplálkozástan, itt inkább olyan aspektusait kell szemügyre vennünk, amelyeket nem, vagy kevésbé vettek figyelembe.

A növény szemlélésénél megállapíthatjuk, hogy az az ember fordítottjának felel meg. Ez azt jelenti, hogy a gyökérnövények, a gyökerekből készült saláta az ideg-érzékszervi pólusra, a virágokból, gyümölcsökből készült ételek az ember anyagcsere-végtag-rendszerére, míg minden, ami a növény középső részéből származik, tehát a szár- vagy levélzöldségek az emberek középső, ritmikus rendszerére hatnak.

Rudolf Steinernek például van egy receptje: céklasaláta citrommártással. Ha este gyökérzöldséget vagy gyökérsalátát eszünk, akkor az érzékszervi pólusra való hatása által intenzívebbé válik az álomélet.

E fenti motívum alapján Ita Wegmann és Rudolf Steiner együttműködé­séből kialakult egy konstitucionális táplálkozásterápia. Így vannak recep­ tek például kolerikus gyerekek számára, akiknek sok vízszerűt és levélzöld­séget ajánlanak. A flegmatikusoknak ezzel szemben erős fűszereket és kevesebb vizet kellene fogyasztaniuk, mivel ők maguk is elég vízszerűek. A szangvinikusok számára fánkot, gombócot javasolnak, hogy az anyag­cserét hangsúlyozzák és a búskomor melankolikusoknak karfiolt, gyümöl­csöt, gyümölcslevet és köménymagos levest.

Ha figyelembe veszünk ilyen dolgokat, akkor elkerülhetjük, hogy például egy szélsőséges helyzetet a táplálkozáson keresztül még erősítsünk, sokkal gyakoribb, hogy megfelelő intézkedések által enyhíteni tudjuk.

Ilyekor nem a gyógyszereket, az esetleg beteg szerveket nézzük, hanem az ember életkapcsolatait. Szerepet kapnak ebben az összefüggésben az ízek is, az ember egyes részeihez való kapcsolatukkal. A sós a fizikait tartja ösz-sze, a savas folyamatok az éterivel függnek össze, az édes a kiáradó asztrá- lissal, a keserű elem az Én eleme. A régi népi bölcsesség még tudott vala­mit ebből, amikor azt mondta: az orvosságnak keserűnek kell lennie! Meg kell szólítani az En-t.

S ez a kis vázlat egy olyan világot tár fel előttünk, amelynek megvan a sa- ját, belső rendje. Feltárul előttünk, ha közelebbről szemléljük. Belekerü­lünk egy folyamatba és azt tapasztaljuk, hogy az antropozófus táplálkozás­ tannál nemcsak az egészséges, azaz méregmentes vagy méregszegény táplálékról van szó, hanem fontos helyet foglal el a folyamatok kérdése is, tehát az, hogy honnan származik egy táplálék, hogyan fejlődött, mi ját­ szott ebben szerepet.

Ma még érzéketlenek vagyunk az ilyen dolgok iránt. Ezer év múlva az emberek - ha a fejlődés pozitív irányba halad tovább - érezni fogják, ha al­mát esznek, hogy melyik gazdaságból származik, mivel a folyamatot is észlelni tudják, mely az almát növesztette.

Ez az elem még az antropozófus táplálkozástanból is hiányzik: az élelmi­ szerben nemcsak az anyag, az anyagi, a méregtelenség, hanem a folyamat, a növekedés, az emberek és elementáris lényeknek a táplálékban való ré­szesedése is benne van.

Egy ilyen aspektus felnyitja a szemünket az egész jövőnkre, amelyben nem az egyes motívumokat lehet majd szemlélni, ahol sokkal szélesebb lesz rálátásunk és a sokrétű kapcsolatokat is észrevesszük majd, amelyek min- den egyes jelenség mögött állnak.

Ami az antropozófus konyhában összetalálkozik, annak korábban az alki­ misták laboratóriumában és a kolostorok kertjeiben volt a helye. Ezáltal vált lehetővé a kulturális fejlődés, és ahhoz kell ismét visszatérnünk. Ha átéljük a konyhában lejátszódó folyamatokat, azok oda vezetnek, hogy lehetővé teszik azt, amit Rudolf Steiner a szellemtudományban leír: a táplálék felvétele által lehetővé válik az ember szellemi mozgása. Ez vala­ mi egészen más, mint az úgynevezett táplálkozási egoizmus, amikor pél­ dául a vegetáriánus táplálkozás által példamutatóan a mennyországba akarja enni magát az ember. Ez egy fölöttébb materialista szempont.

A következőkben a folyamatok szemlélése felé szeretnénk fordulni.

A gyümölcspucolás nem éppen a legvonzóbb tevékenység a konyhában, és mégis az elementáris lényekkel való történések közepébe vezet el minket. Ha répát kaparunk vagy kefélünk, ha krumplit pucolunk, vagy mosunk, akkor ugyanaz történik amit a takarításnál leírtunk. Elementáris lények szabadulnak fel, akik előtte meg voltak kötve.

Az elementáris lények mindig az átmenetekben élnek, például, amikor a fény ráesik egy kristályra és átsüt azon, vagy amikor a forrásban a víz egy kőre csöpög, ott keletkeznek a sellők. Nem élnek önálló életet, hanem élet­ érzésüket a keletkezésben találják meg. Rudolf Steiner egyszer azt mond­ta: „Megragadnak egy ásványi összefüggésben és kikukucskálnak, és há­ rom törpe lesz ott, a következő pillanatban 7 törpe, aztán esetleg 12, szökellnek a számokban és nem individuálisan, mint az embereknél.

Az emberben zöldségpucolás közben egy bizonyos antipátia keletkezik, az elementáris lényeknél szimpátia. Ebben a helyzetben élnek az elementáris lények.”

A következő munkafázisban felvágjuk a megtisztított tárgyakat. Itt az em­ berben enyhe szimpátia alakul ki, míg ez az elementáris lények számára egy felosztás-élmény, amire antipátiával reagálnak, ez minket ne akadá­lyozzon, mivel ez olyan fájdalom, amely együtt jár a szabadulással.

Ha beleharapunk egy almába, még spontán módon is megéljük, hogy az valami más, mint amikor az alma fel van vágva. Az ember egészen benne van az élőben. Hasonlóképpen természetes érzékünk van ahhoz, hogy nem vágunk bele egyszerűen égy élő testbe, főleg nem egy emberbe, tudjuk, mi vár rá, mit jelent számára egy érintés, inkább bedörzsölnénk, vagy beta­ karnánk.

Ezt az érzést, ami részben még megmaradt bennünk a másik ember iránt, ismét ki kell fejlesztenünk az anyagi világ felé anélkül, hogy elveszítenénk a pontosságot, amelyet a tudati lélek korának folyamán megszereztünk. Nem tudunk itt kitérni a szakmák világára, a műhelyekre, jóllehet éppen a fent leírt szempontok miatt sok új perspektíva tárul fel.

Négy további folyamatot szeretnék megvizsgálni, amelyeknek a konyhá­ ban nagy a jelentőségük. A főzés olyan folyamat, ahol a dolgok, például a zöldségek vagy a krumpli, mint egész, finomításra kerülnek és kialakul a fizikai testtel egy kapcsolat.

A sütés által az élővel kerülünk kapcsolatba. A felfújt, a sütemény, a kenyér bekerülnek a sütőbe, a népi mondás úgy jellemzi a háziasszonyt: „Nála mindig van kenyér a sütőben”.

A zsiradékban való sütés újabb nagy lépést jelent: zsiradékot teszünk az edénybe, ami serceg. Egészen más folyamatok zajlanak. Hozzájön valami lelki is.

A pirítás végül egy olyan folyamatot jelent, ahol a zsiradék esetleg kima­ rad, a forróságon, a hőfokon van a hangsúly, a folyamatnak az Én-nel van kapcsolata.

Mindezek olyan folyamatok, amelyekben az elementáris lények a leginten­ zívebb módon vesznek részt. A konyhai folyamatoknak széles kutatási területe tárul fel, ami még alig van kidolgozva.

Az ételek elkészítésében is titkos összefüggések rejlenek. Míg például Ja­pánban egy étkezés folyamán 30 fogással találkozunk, amelyek mind kü­ lön kis ételekként kerülnek feltálalásra, addig Amerikában az a tendencia, hogy sokfélét összeaprítanak és egy ételként tálalják.

Európában is nagyon különbözőek az étkezési szokások. Míg a salátát Né­metországban a főfogással együtt szervírozzák, Svájcban és főleg Francia­országban előtte eszik. Az étkezések több fogásba való tagolásának ten­ denciája Franciaországban alakult ki a legerősebben.

Van jelentősége ezeknek a dolgoknak? Annak, hogy jobban differenciálok, azaz nagyobb a lehetőségem a megismerésre, vagy összekeverem a dolgo­ kat egy nagy egytálétellé, ami inkább akarati vonatkozást képvisel? Itt is­mét egy olyan világgal találkozunk, amely tele van szépséggel és lények­ kel, akik meg akarnak nyilvánulni.

Egy újabb terület tárul fel előttünk, ha lakásban bennünket körülvevő tex­ tíliákat és anyagokat nézzük. Mindenekelőtt a textíliák előállítási módja, a szövés egy olyan különleges irányba mutat, amelyet Rudolf Steiner gyak­ran emlegetett az élet-területtel és az érzésekkel kapcsolatban.

Az alapanyagtól függően megkülönböztetünk növényi (pamut és lenvá­ szon) és állati (gyapjú és selyem) eredetű szálakat. Itt is újra a négy terület­ tel való kapcsolattal találkozunk. A pamutban a fizikaihoz, a len esetében az éterikus élőkhöz való kapcsolatot találjuk meg, a gyapjúnak erős kap­ csolata van a lelkiekkel, beburkoló és melegítő mivolta miatt, a selyem valami hűvösen ünnepélyesen különlegeset fejez ki és az Én-re utal.

Ez a négy textilfajta négy területen vesz körül minket. Egyrészt mint ruházat, másrészt mint ágynemű és törülközők, harmadsorban használati tárgyként, mint pl. az asztalterítő, és negyedsorban a lakás, a ház „felöl­ töztetésében”. Ezen a négy területen a fent említett textíliák segítségével alakítjuk környezetünket. A különbségeket könnyen tudatosíthatjuk, ha elképzelünk például egy ágyat selyem, gyapjú vagy hűvös lenvászon ágy­ neművel. És akkor ismét rájövünk: mindennek megvan a maga helye, ez az éterikussal függ össze.

A szintetikus anyagok nem természetes, hanem mesterséges folyamatok révén keletkeznek, amelyek a természetalatti területhez tartoznak. Ezért azzal kell számolnunk, hogy ha ilyenekkel vesszük körül magunkat, akkor olyan folyamatokkal kerülünk kapcsolatba, amelyek a természetalatti terü­lettel függnek össze. Ezért ezeket inkább a technikai területeken hasz náljuk, pl. felmosóvödör vagy szemétlapát. Ruházatként negatív hatásuk lehet, egészen odáig menően, hogy az okkultisták között az a vélemény, hogy a szexualitásba való zuhanás, amely századunkban végbement, a nejlonharisnyákkal hozható összefüggésbe.

Ezekre a dolgokra is az érvényes, hogy ki kell fejlesztenünk egy olyan tuda­tot, hogy észrevegyük, hogy az étkezőasztalra jól illik egy lenvászon terítő és a kávéhoz jobban illik egy pamutterítő, kockás mintával.

R udolf Steiner beszélt ezekről a témákról. Sok esetben a részletekbe menő­ en is, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mindazok a dolgok, amelyek minket állandóan körülvesznek, fontosak az érzékeink számára. Ez válik érthetővé az Egyesült Államokban a táplálkozás területén végzett kísérle­ tekből is. Kifogástalan ételt tálaltak fel egy olyan teremben, amelyet zöldes-sárgás fénnyel világítottak meg, úgyhogy az élelmiszer romlottnak és penészesnek látszott. A következmény az lett, hogy az emberek rosszul lettek, egészen a mérgezési tünetekig. Tehát egyértelműen látszik: minden érzékünkkel részt veszünk az evésben és durván materialista kijelentés: a méregmentes táplálék egészséges.

De azt is jelenti, hogy egy háztartás kialakításakor az a feladat, hogy egy olyan össz-műalkotást hozzunk létre, amely ezeket a faktorokat magában foglalja, és például tudjuk, hogy nem mindegy, hogy a répát karikák vagy hosszúkás szeletek formájában tesszük az asztalra.

Végezetül vegyük röviden szemügyre a háztartásban minket körülvevő szilárd anyagokat.

Itt is olyan tárgyakkal van dolgunk, amelyek többet akarnak nekünk mon­ dani, amit észreveszünk. Mit észlelünk a kövekből, amelyek minket körül­vesznek, a fából, fémből, üvegből, porcelánból? Nagyon különböznek a tapasztalataink attól függően, hogy miből eszünk, miből iszunk. A fém hűvössége, a fa melegsége, és a kő, amely minket a földre emlékeztet. Különleges szerepe van a bőrnek. A helye ruházatként a kezeken és lába­ kon van. Ha dzseki vagy kabát formájában válik ruházattá, akkor brutali- zálóan hat az intellektusra.

Azok az emberek, akik a háztartásért felelősek, ezekkel a dolgokkal egy hatalmas zenekar karmestereként bánnak és naponta új szimfóniát ját­szanak, mindig újabb és újabb összetételű hangszerekkel.

Éppen az antropozófus háztartásban van még egy aspektus, amely nagyon fontos. Ez az, hogy szokássá vált a lakásba behozni tárgyakat a természet­ ből, bevonni azokat a saját életterünkbe. így találhatunk köveket, geszte­ nyéket, tobozokat és sok mást, amit főként a gyerekek közelében helye­zünk el. Ezáltal az ilyen tárgyakon naponta megpihenő szeretetteljes pillan­tás előtt feltárulhat az egész mögöttük álló világ. Ezt észlelik az elementáris lények és az ahhoz vezet, hogy ismét odafordulnak az emberekhez. Első szá­mú feladatunk: az elementáris lényeket elvonni az ahrimanizálódástól, hogy úgy viselkedhessenek, hogy ismét meghallják azt, ami az embertől jön. Azt élik meg, hogy itt olyan emberek élnek, akiknek imaginációik vannak és megértik őket. Olyan, mintha elementáris lények seregei igyekeznének az olyan helyekre, ahol az emberek megemlékeznek róluk.

Ez az első lépés, amely azonban még nem elegendő. Az elementáris lények, akiket az emberek odavonzottak, arra várnak, hogy bevonják őket. Szeret­ nének részesedni abban, ami az embereket mozgatja és ez főleg abban lehetséges, ami művészien van kialakítva. Ha énekelünk, verset mondunk, festünk, szociálisan végzünk valamit, ismét véglegesen magunkhoz vesz- szük az elementáris lényeket. Mi nemcsak érdekeljük őket és aztán ismét hagyjuk, hogy elmenjenek, hanem ők kötődnek az életünkhöz, amennyi­ben szeretetteljesen bevonjuk őket, gondolunk rájuk, egy követ, egy nö­vényt szemüvegként használunk, ami számunkra az ő egész világukat megsejtve feltárja. Akkor úgy érzi, megértik őket, ismét munkakedvük támad — főleg amikor művészi dolgokba vonjuk be őket —, és képesek lesznek arra, ami az elmúlt évszázadok folyamán egyre kevésbé történt meg, hogy átéljék, fénnyel töltsék meg és átmelegítsék az emberek világát. A tudati lélek kultúráját csak akkor tudjuk megóvni a teljes elvadulástól, a barbárrá válástól, ha e világ lényeit segítőinkké, ápolóinkká, támogató­inkká tesszük.

Ily módon az antropozófus háztartás, az antropozófus életközösség mintegy szigetté válhat a sötétségben, egy világító szigetté, ahová ezek a lények igyekeznek, és ahol nagyon sokat tudnak segíteni.

Abból, ami régebben külön alkotás volt, a festmény, a zenedarab, a temp­lomépítés, lassan életművészet válik. Olyan korba érkeztünk, amelyben az életösszefüggések éppoly fontosak lesznek, mint korábban a nagy műalko­tások, mint pl. az Isenheimi oltár. Ha most azt gondoljuk, hogy az, ami az életösszefüggésekben keletkezik, nem látható, mint pl. egy katedrális, úgy nem számolunk az Akasha-Krónikával és az emberek növekvő képessé­gével, hogy ebbe a krónikába beleássanak.

Mindenre, amit teszünk, akkor is, ha 2-3000 év múlva a sutba kerülnek, mivel más viszonyok lépnek fel, az emberek vissza fognak tekinteni és az Akasha-Krónikával észlelni fogják a műalkotásokat, az életműveket, ame­ lyek a lakóközösségekben, életközösségekben, családi kapcsolatokban, mindig egészen egyéni módon keletkeznek. Keletkeznek alkotó belátásból, a családanya, a szülő, a háziasszony alkotó tevékenységéből.