Márton élete két sorsáramlat között megtett útként is tekinthető: rómainak született, kereszténnyé lett. Ám rómaisága fontosabb annál, mint hogy egyszerűen a régit, az elhagyandót lássuk benne.
Steiner szerint a rómaiság feladata az embert a földre lehorgonyozni, hogy az ennek a világnak a polgáraként megélje a személyiséget. A saját személyiség megélésének feltétele a határok markáns jelenléte. Így védték a rómaiak az ember-ember közti határokat a római joggal, és a birodalom határait a rettenthetetlen római hadsereggel. „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!”-szól a mondás.
Ebben a római létformában Márton, a „Marsnak szentelt” nyakig megmerítkezett. Születésekor apja római tisztviselő volt egy kaszárnyában, őt magát is már fiatalon katonának szánták. Ebben nevelkedett, ez a pálya várt rá.
Ám a Mars erői nem csak a háborúról szólnak. Mars az önmagában megálló személyiség kijelentése is.
A IV. század, amelybe Márton született, az első volt, amikor – Steiner szerint – az ember a szellemi világokból származó régi bölcsességgel már egyáltalán nem tudott mit kezdeni. Ehelyett a megismerésben a főszerepet elkezdte átvenni az érzékszervek és a kombinatív értelemmel elérhető tudás.
Szintén ez a század az, amikor a kereszténység üldözöttből, megtűrt, majd hivatalos államvallássá vált.
Márton fiatalkorában még szokatlan volt, hogy egy római tisztviselő, főleg egy katonaember a krisztusi szeretet, a gyengébbek iránti együttérzés útját akarja követni.
Márton már ismerte a keresztény tanításokat, de még nem volt megkeresztelve, amikor az a híres téli éjszaka történt. Márton, mint római katona tetteivel felelősséggel tartozott a katonai szabályzatnak, feletteseinek. Meleg, vörös római katonai köpenye kincstári tulajdon volt. Határozottan, céltudatosan lovagolt, amerre a parancs vitte. A legtöbb képen, ami a köpeny elvágását jeleníti meg, Márton lova léptet, a ló feje előre néz, és eközben Márton feje visszafordul. Az evilági rend iránti kötelessége viszi előre, de a szenvedő iránti együttérzése megtöri ezt az iramot, és az együttérzés tetté is válik. Ebben az ellentétben csúcsosodik ki a Marshoz tartozó Én-gesztus! (Ennek a gesztusnak nagyobb következményei is voltak, mint hogy fél köpenyben kellett folytatnia útját. A kincstári tulajdon megrongálásáért még fogdába is került, és társai gúnyolódása kísérte.)
Az ember Énné válása csak ebben a feszültségben való létezésben lehetséges, ezeken az ellentéteken nyugvó létezésben.
Márton a köpeny megfelezésével, az ebben a tettében munkálkodó együttérzéssel és szeretettel megnyitotta maga számára a szellemi világot. Ezt ismerte el Krisztus a rákövetkező éjszaka Márton álmában!
Márton képviseli azt az emberi utat, amikor egy lélek, aki a földi világban teljes mértékben megedzette én-erőit, szabad akaratából, énjét megőrizve rálép a szellemi világ ösvényére. A szellemi világok kapuján átlépve, azért, hogy ott ne vesszen el, az embernek szüksége van a földön, az érzéki-fizikaiban megszerzett Én-erőire.
Ezek a megerősödött emberi lélekerők tudnak szabad akaratból átitatódni a krisztusi felegyenesedés erőkkel, és ezáltal megújulva, összekapcsolódni az isteni-szellemi világgal.
Márton az első lépésnél fél kabátot ad. Keresztelő Szent János is csak az utat készíti elő: „Akinek két ruhája van, adja az egyiket annak, akinek egy sincs.”
Később teljesen embertársai megsegítésének szenteli magát, úgy ismerték őt, mint segítő és tanácsadó a bajban. Saját személyének külsődleges oldalaival nem sokat törődött. Én-erőinek római keménységét ott vetette be, ahol igazságtalanságot látott. A pogányság szokásait elszántan irtotta, de sosem fordult az ember ellen. Életében történt, hogy Hispániában a püspökök eretnekségért elítéltek egy keresztény laikus tanítót, akit a nép még Avila püspökének is megválasztott. A császárnál a püspökök az „eretnek” kivégzését is elérték; ez volt az első eretnek-kivégzés a kereszténység történetében. Mártont nagyon szíven ütötte az eset. Ettől kezdve kerülte ezeknek a püspököknek a közösségét, és nem vett részt több szinóduson.
Márton abból az erőből hat, ami a saját bensőre támaszkodik, de ami szíve teljes szeretetével magát másoknak oda tudja adni.
Márton a régi sorskötelékek béklyóiból szíve erejével kiszabadította magát, ám az ott megszerzett én-erői tették alkalmassá a Krisztus-impulzus hordozására. Ahogy Mihály ereje a két kísértő közti keskeny krisztusi út megtalálásában van, Márton is ezt a feszültséget képes magában hordozni, és azt termőre fordítani.
(Fordította és feldolgozta Kántor Piroska)