Arhív

Waldorf 100 jótékonysági futás Fóton

2019. szeptember 19-én megtartottuk a W100 munkanéven futó eseményt iskolánkban. A célunk az volt, hogy 100 gyerek megtegyen összesen 100km-t, amivel az első waldorf iskola megalapítása óta eltelt 100 évre emlékezünk. Mi, szervezők sem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz a lelkesedés, de végül szülőkkel együtt 215 fő futotta le a kijelölt távot. Hihetetlen erő van ebben, a közösség ereje.

Minden résztvevő szívből futott, avagy teljesített szolgálatot a rendezvény ideje alatt, mindenütt csak mosolygós arcokat lehetett látni.

Futottak kicsik

És futottak nagyok

Mindenkit utolért a »flow«

Akár egyedül futott

Akár kézen fogva, csapatban

És ugyan nem versenyeztünk, de mégis mindenki nyert

Köszönet illeti a sok segítőt, aki nélkül ez nem jöhetett volna létre: gimnazistáinkat

Tanárainkat (a pályán és természetesen a pálya szélén is)

És a szülőket, akár futottak, akár vigyáztak, intéztek, indítottak, tereltek, drukkoltak…

Külön ki szeretném emelni azt a három családot, akik a futás előtt végigjárták az útvonalat, hogy eltakarítsák a szemetet: köszönjük Ivanov-Kiss Melindának és Timinek, Boga Tündének, Gellértnek és Violának, Balla Dánielnek és Zsombornak.

Nem hagyhatjuk ki azokat sem, ahol külsősként segítettek nekünk: a polgármesteri hivatalban, a rendőrségen, a helyi környezetbarátok csapatban és futóegyesületben.

Bár a futás maga az összetartozásról és a közös célokról szólt, ezek megvalósulásához jól jönnek az adományok is. A rendezvényt regisztráltuk a németországi Freunde der Erziehungskunst Rudolf Steiners oldalán, ahol összegyűjtik minden évben a WOW-nap (World of Waldorf) eseményeit a világ minden tájáról. Idén a különleges évfordulóra való tekintettel ők küldtek ki felhívást a születésnapi jótékonysági futás megrendezésére. A résztvevő iskolák a befolyt adományokat, illetve azok egy részét hagyományosan a központnál regisztrált célokra ajánlják fel. A mi választottunk a nepáli Shanti Sewa Griha waldorf iskolája lett, a hasonló célok miatt: ők is újjáépítik az iskolájukat, ami nem lesz olyan szép és nagy, mint a miénk, de legalább a következő földrengés már nem fogja tudni elpusztítani. Jót tesz néha egy kis kitekintés a világba, máris más színben tudjuk látni saját helyzetünket, problémáinkat.

Az adományokból befolyt összeg: 277.000.- Ft, melyen osztozunk a nepáli iskolával.

Remélem, idén sikerült hagyományt teremteni, és az elkövetkező 100 évben is mindig ilyen erő jellemzi majd a közösséget! 

Spanyol magánóra

¿Hablas español?

Szeretnél személyre szabott tempóban spanyolt tanulni? Szeretnél a hobbijaidon, a téged érdeklő témákon keresztül tanulni? Szívesen hallgatnál igaz történeteket Spanyolországról és a spanyol kultúráról?

Ha valamelyik, vagy netán az összes kérdésre igen a válaszod, bátran keress! Spanyol magánórát vállalok tetszőleges helyszínen. Jelenleg az ELTE spanyol, katalán és galego szakos hallgatója vagyok.

Békés Blanka 20/4113374; bekesblanka@gmail.com

Tanévnyitó ünnepség

Tanévnyitó ünnepség 2019.09.01. vasárnap

18 órakor a Platánfa alatt